Ötödik alkalommal tartották meg az óbecsei Than Emlékházban a Betlehemezők találkozóját. Idén több mint 30 péterrévei és bácsföldvári iskoláskorú gyermek állt színpadra a hagyományos pásztorjátékkal.

Karácsonyi dalokat énekelt az óbecsei Schola Cantorum gyermekkórusa, így vette kezdetét péntek este Óbecsén a Betlehemezők találkozója. A bácsföldvári gyerekek az idén is bekopogtatnak majd házakhoz a produkciójukkal.

Maráci Albert, Bácsföldvár: „Ezt a betlehemes játékot a szülőknek mutatjuk be, kimegyünk házakhoz lóval, kocsival, és eljátsszuk nekik. Aztán később a templomban is.”

Idén egyetlen óbecsei csapat sem készült betlehemes játékkal. A péterrévei Örömhír Hirdetői elnevezésű csoport azonban eddig minden alkalommal fellépett a rendezvényen.

Vadnai Noémi, Péterréve: „Másodszor vagyok itt, és a betlehemes játékunk arról szól, hogy bemutassuk, hogy mi történt, mikor megszületett Jézus.”

Baranyi László, plébános, Péterréve: „Az előadásnak a külsőségeken kívül belső tartalma is van, mert megjelenítődik maga az esemény, és a szereplőket képviselve át tudják élni némiképp mindazt, ami végbement Betlehemben, de a legfontosabb talán az, ami az ő szívükben végbemegy.”

A csoport a péterrévei plébánián működik. Itt a gyerekek nemcsak próbálnak, adventi koszorút is készítenek a foglalkozások alkalmával.

Kulcsár Sarolta, csoportvezető, Péterréve: „Minden vasárnap a próbák során meggyújtjuk az adventi gyertyákat, énekelünk és imádkozunk együtt, valamint minden évben állítunk karácsonyfát. A karácsonyfára általában olyan díszeket teszünk, amikbe ők egy-egy ünnepi gondolatot rejtenek.”

A Betlehemezők találkozójának minden fellépője egy-egy csomagot is kapott ajándékba a szervezőktől.

Forrás: Pannon RTV