Szombaton (július 6-án) önkéntes munkaakcióra kerül sor a péterrévei Tisza-parton. 

A péterrévei nagy-kanyar területén a nemrégiben levonult áradás szemét és uszadékanyagokat hagyott maga után, ezért a strand használat miatt vált szükségessé a munkaakció, amely reggel 9 órakor veszi majd kezdetét. Munkaeszközöket és frissítőt a helyszínen a szervezők biztosítanak majd.

A péterrévei Tisza part és strand számos helyi rendezvénynek a tere. Így például itt rendezik a hagyományosnak tekinthető 24 órás horgászmaratont a Kecsege horgászegyesület szervezésében, illetve néhány éve a falunapok rendezvénysorozatát is itt rendezik. Éppen ezért a fürdőzési, kikapcsolódási és rekreációs lehetőségek mellett a falu életében is jelentős szerepet kap a Tisza és a Tisza-part.

A szervezők ezért arra buzdítanak mindenkit, hogy vegyenek részt a munkaakcióban és a polgárok közös erővel takarítsák meg a péterrévei strandot és annak területét.