A péterrévei könyvtárban is megünnepelték a Magyar Kultúra Napját

2018-01-25 09:54:10

Török Noémi Arany Páva Nagydíjas népdalénekes tiszta hangja fogta keretbe Arany János verseit és balladáit szerda este a péterrévei könyvtárban.

A költő születésének 200. évfordulójára összeállított Örökség című műsorral ünnepelték a faluban a Magyar Kultúra Napját. Hajvert Ákos, elnök, Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete: „Van benne picit minden Arany Jánosból, balladái, nagy versei, hazafias versei, ugyanakkor a késői Arany Jánosból is van benne. Igyekeztünk átfogni ezt a történetet, és megerősíteni népdalokkal, egyházi dalokkal, ami nagyon közel áll Arany János munkásságához, a népiesség is és maga az egyház, a mély hit, ami sugárzik ezekből a szövegekből.”

Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas magyarországi versmondó nem először lépett fel Vajdaságban, március 15-én és az 56-os forradalom évfordulóján is állt már az óbecsei és a péterrévei közönség előtt. „Nekem külön szívem csücske Délvidék, hiszen Magyarországon kívül Délvidéken mondtam először verset jó sok évvel ezelőtt, és nagyon örülök annak, hogy olyan emberekkel találkozhattam az elmúlt években, akiknek köszönhető az is, hogy most már közel félszáz településen járhattam ezekkel az előadásokkal.”

A szeptemberben bemutatott Örökség című műsorral az előadók Baranyában és Magyarországon is felléptek már, hamarosan pedig Kárpátalján mutatkoznak be a közönségnek.

Forrás Pannon RTV