A péterrévei Tisza néptánccsoport nyerte a 100 ezer forintos főnyereményt

2017-01-19 11:24:24

A budapesti Néptáncosok kellékboltja nemrégiben nagyszabású nyereményjátékkal egybekötött versenyt hirdetett a legnagyobb közösségi portálon. 

 

A hagyományőrzőknek csupán annyi dolguk volt, hogy egy képet küldjenek be és azután a Facebookon minél több "like"-ot gyűjtsenek be alatta. Így tette a Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület is, de a felhívásra számos néptánccsoport bejelentkezett szerte a Kárpát-medencéből, így igen kiélezett verseny alakult ki, amelyben az utolsó percig kérdéses volt, vajon ki nyeri meg a fődíjat. 

 

Péterrévén egy széleskörű összefogással a táncosok, szüleik és a falu apraja-nagyja is kivette a részét a versenyből és megmozgattak akit csak tudtak. Így végül csupán néhány tucattal több "tetszikeléssel", de a péterrévei csoport 5567 szavazattal megnyerte a 100 ezer forintos vásárlási utalványt. 

 

A szervezők végül a nagy érdeklődésre való tekintettel a második helyezett Nagyvenyimi Néptáncegyüttest is megjutalmazták egy 50.000 forintos vásárlási utalvánnyal, hiszen csupán 74 szavazattal kaptak kevesebbet.

 

A péterrévei néptánccsoport egy szívhez szóló üzenetben köszönte meg mindenkinek a segítséget, megfogalmazásuk szerint a győzelem az összefogás erejének a fényes bizonyítéka:

 

"Gyakran halljuk, hogy Péterrévén mostanában nem történik semmi jó. Mi tudjuk, hogy ez nem mindig van így! Bebizonyosodott, hogy nagyon sok jó ember van körülöttünk, mellettünk! Olyan méretű és példaértékű összefogásról tettünk tanúbizonyságot, amely már-már fel sem fogható!" - írja a Tisza Mente KNE

 

(DélHír)