Idén 25 helyszínen lép majd fel a Tanyaszínház, többek között az egyik első előadás Péterrévén lesz majd, július 22.-én, hétfőn.

A tanyaszínházasok idén Lénárd Róbert új darabját, az Y-elágazás című művet állítják színpadra, Puskás Zoltán rendezésében.

– Az előadás az Y generációról, a fiatalokról szól. Épp azokról a gyerekekről, akik játsszák is az előadást. Tehát a huszonegyedik századi fiatalok világképét, életfilozófiáját állítjuk színpadra. A darabbal az idén huszonöt helyszínre tudunk eljutni. Mindenkit szeretettel várunk Kavillóba a bemutatóra, ahol az előadás után a temerini Baksis zenekar fog muzsikálni – nyilatkozta korábban az idei előadásról Magyar Attila, a tanyaszínház igazgatója.

A péterrévei előadás hétfőn 21 órakor kezdőik majd a helyi futballpályánál (József Attila utca 1.). A szervezők arra kérik a nézőket, hogy hozzanak magukkal széket vagy más ülőalkalmatosságot.