Annak érdekében, hogy újjáéledjen a társadalmi élet, és azért is, hogy megőrizzék a disznótor hagyományát Péterrévén, az Iparos Egyesület, az elmúlt szombaton, a helyi Iparos Otthonban, sorrendben második éve, baráti összejövetelt szervezett, amely ez alkalommal jótékonysági jellegű is volt.

Az egyesület a szombati nap folyamán mintegy 50 hústermékekből álló csomagot készített el, amit később szétosztottak a nehezebb anyagi helyzetben élő polgártársaik között.

Ezt a rendezvényt, mint az eddigieket is, számos adományozó támogatta községünkből, valamint a helyi önkormányzat is.

Óbecse község legnagyobb falujának lakói a disznótort a hajnali órákban kezdték, pálinkázás és kávézás mellett. Reggelire vajdasági különlegességeket kínáltak, sült májat, szalonnát, sült vért, ebédre sertéspaprikást, vacsorára pedig hurka, tepertő, sült oldalas és más ínyencségek kerültek az asztalra.

Bár Péterrévén számos eseményre sor kerül, a helyiek biztosak abban, hogy ez a fajta összejövetel, különleges helyet foglal el, mert azt mondják, hogy ez egy speciális multinacionális esemény, amely a vidéki élet, valódi képét mutatja be.

Forrás: Óbecsei TV