Első alkalommal rendezték meg a Délvidéki Ifjúsági Találkozót Péterrévén. A kétnapos nemzetközi rendezvényre Magyarországról is érkeztek előadók és könnyűzenei együttesek.
Az első Délvidéki Ifjúsági Találkozón a szervezők a nap folyamán különféle gyerek- és ügyességi programokkal várták az érdeklődőket, éjjel pedig különböző stílusokat képviselő hazai, illetve külföldi zenekarok és lemezlovasok szórakoztatták a közönséget.
Mengyán Albert, Topolya: Nélkülözhetetlen ez a vajdasági magyarság fennmaradása szempontjából, pontosan azért, mert a fiatalok szeretnek közösségben lenni, és hogyha nem szervezünk ilyeneket, akkor egyszerűen a fiataloknak nem lesz okuk sem itthon maradni. Szóval minél több ilyet szeretnék látni a jövőben.
Gusztony András, Temerin: Teljes mértékben elégedett vagyok a fesztivállal. Ahhoz képest, hogy első alkalommal lett megszervezve, szerintem teljesen kielégíti az igényeket. Színes programok vannak, este koncertek, tehát teljesen megvalósul a fesztiváli hangulat.
A koncertek mellett tartalmas programok várták az érdeklődőket. A szervezők a többi között kerekasztal-beszélgetésekkel és előadásokkal is készültek a látogatók számára.
Bernáth Roland előadó, Miskolc, Magyarország: Az előadáson beszéltem egy kicsit arról, hogy hogyan is csöppentem bele az online kereskedelembe. Arról is hogy miért érdekes ez számomra, vagy hogy miért is érdekes ez az itteni közönségnek, maga az e-kereskedelem vagy az online marketing. A 21. században, tehát a mai napokban milyen lehetőségeink vannak az internetnek köszönhetően arra, hogy esetleg vállalkozást építsünk vagy pénzt keressünk vagy megélhetést szerezzünk a számítógépeken keresztül.
A kétnapos eseményt mindössze 3 hét alatt szervezték és valósították meg – közölték a szervezők.
Kiss Szabolcs szervező: Ennek az egész rendezvénynek az a célja, hogy összehozza az embereket és összehozza a vajdasági délvidéki ifjúságot. Hogyha képesek vagyunk arra, hogy egy ilyen rendezvényt megalkossunk vagy létre tudjunk hozni, akkor arra is képesek vagyunk, hogy a rendezvényen keresztül indirekt módon egy újabb közösséget tudjunk létrehozni.
Annak ellenére, hogy ilyen rövid idő alatt hozták össze a rendezvényt, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak – fogalmazott Kiss Szabolcs.
Forrás: RTV
Vélemény, hozzászólás?